Húsz éves városunk, Encs tavaly nyáron ismét bizonyíthatta, hogy határai nemcsak a 7300 fős lakosság életterét övezik. Szellemi határait, kisugárzását európai méretűvé tágítva, a kultúra hazai színpada mellett annak nemzetközi porondján is sikeresen bemutatkozhatott ez a nem éppen gazdagságáról híres régió kistérségi központja, mely éppen 1984-ben kapta meg a városi rangot.

Ma már elmondhatjuk, hogy nem érdemtelenül, nem méltatlanul lett város. 

Az ünnepi évben úgy érezhettük mintha a kultúra európai fővárosának egyik kerülete  lettünk volna. (Kis városunk szerény lélekszámát, a közművelődésben és a könyvtárban együttesen kétkezünkön megszámlálható lelkes kollektíva számát és az ezekkel szemben felvonultatott nagyszámú helyi, országos és nemzetközi kulturális program arányát összehasonlítva.)

Tavaly nyáron sok idegen szót hallhattak, sok idegen arccal találkozhattak az Encsen élők a város utcáin, intézményeiben. Az Országos Közművelődési Tanácskozáson sok új hazai barátot szereztünk, akik valamennyien elismerően szóltak városunkról, tetszett nekik a kisvárosi hangulat, a rendezettség.

Alig tértünk magunkhoz, jött a nyaranta harminc éve folyamatosan beköszöntő Országos Képzőművészeti Alkotótábor. Az ország 11 megyéjéből, 32 településéről jártak itt fiatalok. Legtávolabbi résztvevők Sopronból és Székesfehérvárról érkeztek. A nemzetközi gitárfesztivál hazai résztvevői is sok helyről jöttek össze. Ellátogattak szép számmal külföldről is jubiláló városunkba. Finn vendégeink nyitották a sort. Loima város kórusa a Mieskuoro Loimaan Laulajat az Abaúji Pedagógus Vegyeskar 2003. évi finnországi látogatását viszonozta. A fellépéssorozatuk egy kis abaúji községben Perén kezdődött, majd a miskolci Mindszenti templom következett. Hangulatos kórustalálkozón  vettek részt a szerencsi várban, ahol az Abaúji Pedagógus Vegyeskar és a szerencsi Hegyalja Pedagógus Kórus is fellépett. Az abaúji kistelepülésen Fájban, a  Fáy-kastélyban megrendezett koncerten is nagy sikert arattak finn barátaink.

Sikeres és emlékezetes volt a fellépés Pusztaradványban, a Pallavicini kastélyszálló avató ünnepségén is. Feledhetetlen emlék marad a finnek által magyarul énekelt magyar Himnusz. A gálakoncerten városunk lakosságának is megadatott a lehetőség, hogy meghallgassa finn barátainkat, valamint közreműködő hazai kórusokat.

Az északi finnek után melegebb éghajlatról érkeztek vendégek városunkba.

A III. Nemzetközi Gitárfesztivál alkalmából ismét ellátogattak Encsre olasz barátaink, Gianfranco Volpato gitárművész vezetésével és elhozták húsz éves városunkba ajándékukat is Alirio Diazt, a világhírű 81 éves gitárművészt, aki bár már közel ötven éve Rómában él, ami napig is venezuelainak tartja magát, nem szűnt meg szülőhazája és szülőfaluja, La Candelaria polgára lenni.

A gálakoncertet a városunkban tartózkodó venezuelai nagykövet, Marija Teresa Gonzales asszony, valamint a gitárfesztivált támogató Nemzetközi Visegrádi Alap képviselője, Nagy Judit is megtisztelte jelenlétével. Itt voltak a nyáron lengyel gitárművész barátaink is, Waldemar Gromolak Wroclavból immár harmadszor tért vissza Encsre, és a lengyel magyar történelmi barátság jegyében mindig nagyon jól érzi itt magát. Idén is hallhattuk szájából lengyelül és magyarul is a két nép közötti barátság mottóját:

„Polák Wegier dlja bratanki, od sabelki i od sklanki”.

Örömmel tölt el e sorok hallatán, hogy dicső történelmünk során legalább egy néppel barátságban voltunk környezetünkből.

Régi kedves barátunk Waldemar mellett idén egy csinos és nagyon tehetséges fiatal lengyel gitárművész hölgyet is köszönthettünk Anna Pietrzakot Olesnicából, a „virágok és a harangok városából”.  Peter Tomko gitárművész Szlovákiából, Kassáról Nagy Ella Bernadett, Kató Árpád és Nagy Mihály tanárurak Csíkszeredáról gazdagítják a névsort.

Gazdag program, nagyszerű emberek, szép emlékek. Így összegezhetnénk, ezekkel a szavakkal jellemezhetnénk leginkább a III. Encsi Nemzetközi Gitárfesztivált. A sikeres fesztivál végére több jelmondat is kívánkozik. Első talán a leginkább focimeccsekről ismert „Szép volt fiúk!” még a másik, a folytatást feltételező jelmondatunk: JÖVŐRE, EGYÜTT, UGYANITT!

Bizonyára feledhetetlen emlékekkel tért haza Encsről és egyben Bartók Béla és Kodály Zoltán hazájából, Magyarországról a világhírű gitárművész Alirio Diaz is. Reméljük sikerült szép csokrot átnyújtani a 81 esztendős művész számára a magyar folklórból, a magyar kultúrából, magyar sajátosságainkból, ételeinkből és vendégszeretetünkből. A mester, bár már az egész világot bejárta Japántól, Ausztráliáig, Amerikáig, érdekes módon hazánkban még nem járt, viszont sokat hallott, olvasott Bartók Béláról, Kodály Zoltánról, Liszt Ferencről. Nagyon érdekelte az ország, ahol ezek a nagyszerű zeneszerzők éltek, dolgoztak. Idős korára megadta számára a Jóisten, hogy vágya teljesüljön.  Reméljük sikerült a legszebb orcánkat megmutatni és nem bánta meg Alirio Diaz, hogy elfogadta meghívásunkat és ellátogatott Magyarországra. Visszatérő, már-már encsi gyüttmentnek számító olasz barátaink is kellemesen és hasznosan töltötték el itt a hetet, hiszen hazaértük után már arról gondolkodtak, hogy hogyan is lesz a jövő évi encsi program.

Nagyon jó érzéssel töltik el a szervezőket is a pozitív visszajelzések, az elváláskor mondott őszinte köszönetek. Ugyan pénzt és energiát nem kímélő program volt, sok-sok fáradtsággal és izgalommal, de mégis azt mondhatjuk, hogy megérte. Megérte nekünk, szervezőknek, mert munkánk során ismét olyan barátokra találhattunk, akik értékelték amit tettünk és hálásak a barátságért, a fáradtságért. Megérte a városnak is, mert immár nemcsak hazánkban, de az egész világon ismertté vált Encs neve a finnországi Loimától, a venezuelai La Candelariáig.

Az itt eltöltött időszak emlékei nemcsak Encsről, de egész Magyarországról is szólnak. Ugyanis amit messziről jött barátaink láttak, hallottak, tapasztaltak azt Magyarországgal azonosítják majd. Ez pedig minden magyar embert kötelez. Kötelez arra, hogy próbáljunk sokszínű képet adni a rövid idő alatt a magyar életből, értékeinkből. Úgy érzem, mindez sikerült és nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtunk felelni az elvárásoknak és egy szép hetet szerezhettünk az idelátogató művészeknek.

Az itt felsorolt külföldi kulturális kapcsolatok mellett már természetesnek, mindennaposnak számít a szlovákiai magyarsággal való sokszálon futó együttműködés. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta ez a kapcsolat szinte már nem is számít határon túlinak, hiszen a határ már csak jelképes és átjárható. Személyi igazolvánnyal is könnyen és zökkenőmentesen utazhatunk egymáshoz, most már egyszerűen átvihetünk kiállítási anyagot, előadásokhoz szükséges technikai eszközöket, stb. A felvidéki magyarsággal való együttműködésben talán a Kassai Thália Színházzal meglévő baráti kapcsolat a legfontosabb láncszem.

A finn kórus turnéja és a nemzetközi gitárfesztivál tartalmas egy hete után kicsit megpihenve ismét csak arra döbbentem rá, hogy nagyon szép és értékes a magyarság kultúrája, nagyon szép a mi kis hazánk, ezen belül szűkebb régiónk és hogy jobban meg kellene becsülni mindezt, büszkébbnek kellene lennünk minderre. Gyermekeinkkel is meg kellene tanítani még jobban történelmünket, nagy zeneszerzőink, művészeink munkásságát. Meg kellene mutatni a környékünk nevezetességeit, történelmi helyeinket. Meg kellene ismertetni velük az igazi értéket a zenében, az irodalomban, a művészetekben, a mindennapi életben. Gazdagok vagyunk mi magyarok, akik kalandozásaik során a fél világot bejártuk, hiszen minden kultúrából hoztunk magunkkal valamit és azt összegyúrva egy új, egyedi és színes kultúrát teremtettünk, mely a világon bárhol megállja a helyét.

Zárszóként és mottóként hadd idézzem Veres Péter sorait, melyek ma is nagyon jellemzőek a nehéz helyzetben lévő, de felemelkedni, tenni akaró abaúji településekre, kisvárosokra és azok intézményeire, így városunkra és intézményünkre is:

„…gondjaim lehúznak a földre, vágyaim fölemelnek a felhők fölé, nincsen más számomra, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat: ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes.”